Interjú Naren Shankarral
A Chicago Tribune készített egy interjút a CSI egyik executive producerével, Naren Shankarral, amit a SpoilerTV jóvoltából most én fordítok Nektek. Az interjúban szó van az új évad pár részéről, tervekről, valamit persze az új szereplőről.
A teljesség igénye nélkül íme az interjú esszenciája:
Azt ugye már tudjuk, hogy Petersen a 10. résztől kezdődően csak mint executive producer vesz részt a sorozat munkálataiban, illetve ha egy sztori úgy kívánja, azonnal ugrik és lesz megint Grissom. Az új fickóról is kiderült már, hogy gyilkos génjei vannak(ld. az előző cikket), újabb adalék, hogy az úriember egy akadémikus, és a klinikai patológiában van jelentős szakmai tapasztalata. A sorozatba lépéséről annyit mondott el Shankar, hogy egy ügyben szakértő lesz és aztán úgy dönt , helyszínelőként jobban megismerhetné az erőszakos bűnözők, viselkedését, ezzel saját létkérdéseit is jobban körüljárva..hát valami ilyesmi,remélem érthető. A riporter felhozta, hogy enyhén hajaz a figura Dexterre, de Shankar szerint épp az ellenkezőjéről van szó, mert ez a fickó azt akarja megtudni, hogy valóban gyilkos hajlamai vannak-e, míg Dexter emberi mivoltát próbálja bzonyítani. De azt is kihangsúlyozta, hogy ez a figura még nagyon kezdeti stádiumban van, tehát még minden képlékeny. (ugyebár még a színész sincs meg, de azt megerősítette, hogy Malkovich-csal nem fog összejönni a dolog.
A részekről: az 5. részben visszatér Lady Heather, Grissom kis barátnője, és Shankar azt állítja,hogy messze a legprovokatívabb Lady Heather-es rész lesz(ami hát nagy szó)
A 7. rész Natalieról, a makettes gyilkosról fog szólni újra
Jorja Fox visszatér az évad első 2 részére, sőt több részben is szerepelni fog ebben az évadban.
Az első négy részt már leforgatták, és augusztus közepén forgatják az ötödiket.
|